Beköltözők - 2. nézet / ÍRÓK

LAKATOS MENYHÉRT

LAKATOS MENYHÉRT (VÉSZTŐ 1926 – BUDAPEST 2007)

Író, aki saját magát „író cigánynak” nevezte. Békés megyéből származott, kemény és kitartó munkával, sok tanulással sikerült kitörnie a szegénysorsból. A nagykőrösi népi kollégiumban szerzett mérnöki képesítést. Üzemmérnökként, majd téglagyári vezetőként dolgozott, első írásait érett fejjel, 1970-ben publikálta. A cigányság mindennapi küzdelmeit dokumentarista hitelességgel bemutató Füstös képek című regénye 1975-ben látott napvilágot. A közel harminc nyelvre lefordított regény hozta meg irodalmi hírnevét. Életművét nemcsak irodalmi művei adják, hanem a hazai cigányságért végzett állhatatos tevékenysége is, amelynek érdekében aktív politikai és társadalmi szerepet vállalt. Munkássága, életműve a hazai cigányság kultúrtörténetének egyik legfontosabb alkotórésze.

LAKATOS MENYHÉRT ÉS ÓBUDA

Idősödő fejjel, 1980-ban költözött Békásmegyerre, a Füst Milán utca 22. szám alá, amely haláláig otthona maradt. Szemtanúja volt a lakótelep felépítésének, az odaköltözők mindennapi életének, problémáiknak. Szerette a környéket, az állandó és friss szellőt, amely a Pilis felől fújt, de műveiben nehéz felfedezni Óbudát. Számára a cigányság felemelkedésének záloga a tanulás és munka mellett az otthonratalálás eszménye volt. A cigányság identitáskeresése mágikus meséiben is nyomon követhető. Az Óbudai Temetőben helyezték örök nyugalomra. Egykori háza falán emléktábla őrzi alakját.