GELLÉRI ANDOR ENDRE (BUDAPEST 1906 – GUNSKIRCHEN-WELS 1945)

Író, novellista. Zsidó származású, szegény sorsú munkáscsaládba született. Édesapjának lakatosműhelye volt, ahol később az író is dolgozott. Óbudán végezte iskoláit, első írása 18 éves korában jelent meg. Tehetségét és szorgalmát már fiatal korában elismerték. Hősei munkások, inasok, lecsúszott kispolgárok, akiket jól ismer. Írásaiban – az erős társadalomkritika mellett – a szegény munkásélet kilátástalansága, a társadalom perifériáján élők hétköznapi küzdelmei jelentek meg meseszerű, szinte lírai formában. „Az élet fakó, gonosz színei közé mindig behúztam a mese szivárványát” – írta. Származása miatt többször hurcolták el munkaszolgálatra, ahonnét 1945-ben már nem tért haza.

GELLÉRI ANDOR ENDRE ÉS ÓBUDA

Hatéves korában költözött családjával Óbudára, először a Bécsi útra, majd a Tímár utca 24. alá, ahol édesapjának páncélszekrényeket gyártó lakatosműhelye volt. Édesanyja és nagyszülei a Bécsi úti téglagyár kantinjában dolgoztak. Az Árpád Gimnáziumba járt, de anyagi nehézségeik miatt 1921-ben abba kellett hagynia az iskolát. A folyamatosan megélhetési gondokkal küzdő író számára Óbuda egyenlő volt a kilátástalan szegénységgel, a zsidó származásából fakadó hátrányok megélésével. Egyszerre gyűlölte és otthonaként szerette a helyet, amely legfőbb ihletője és gyakori helyszíne volt novelláinak. A Beszterce utcában alapított családot, az utolsó pillanatig igyekezve biztonságos otthont teremteni számukra. Gelléri Óbudája a nagyvárosba átültetett vidék, de nem a Krúdy-féle girbe-gurba, kiskocsmás Óbuda, hanem a külső részek, ahol hosszú kertek kígyóznak a hegyekre. Gelléri Andor Endrének nem csupán lakóhelye volt itt, de valóban óbudai író is volt: világának atmoszféráját és helyszíneit a teremtett-elképzelt óbudai utcák és óbudai emberek rendezték be. A Beszterce utca 25. szám alatti lakásából vonult be utolsó munkaszolgálatára.