GELLÉRI ANDOR ENDRE

Egy önérzet története (részletek)

Sohase törődtem az egykori Izraellel; messze feküdt, tengerek, ködök mögött; talán, ha a nagyapám elvisz oda, s megmutatja, megmagyarázza: ez az igazi hazád, hát van realitásom, amihez hozzátapad a képzeletem. Így azonban Óbuda volt az én országom, a fenyvessel, a Kiscelli-hegy régi kastélyával, a téglagyárral és a lakatosműhelyekkel. Ezeket a vidékeket láttam én először; még nem tudtam beszélni, amikor már felkelt itt a nap, és világosság támadt a teknőm körül, amiben heverésztem. S amikor sötétség lett, az óbudai alacsony házak merültek el az éjszakában.”

„Megszökni minden elől, csak egy út volt. Útlevelet váltani, és külföldre menni. És országról országra osonni, míg magas hegyek és zúgó óceánok választják el az embert a múltjától. Megszökni ettől a múlttól, ahogy a gonosztevő is elszökik. De a képzeletem hol volt fogoly? Honnan olvastam én le az először hallott szavakat? Óbuda hegyeiről, napkeltéiről és napnyugtáiról. S úgy éreztem, ha elmegyek meséim birodalmából, hát nem leszek többé író.”

Gelléri Andor Endre, 1943-1944 körül